Kik vannak igazán veszélyben?

TOVÁBB AZ ÖSSZES BLOGBEJEGYZÉSRE!


 

Néhány adat a KSH (központi statisztikai hivatal) 2014-es kimutatásaiból. Ekkori adatok állnak jelenleg rendelkezésre. Vélhetően az emberek egészségügyi állapota azóta nem lett jelentősen jobb. Sőt!

65 év felettiek száma 1.9 millió, közülük a statisztikák szerint 1.7 millióan valamilyen krónikus betegséggel élnek együtt, akár egynél többel is. Ennek a korosztálynak már a kor miatt is kevésbé hatékony az immunrendszere, a krónikus betegség pedig fokozza a súlyosabb megbetegedés kockázatát.

„Az operatív törzs tájékoztatása alapján különösen fontos, hogy vigyázzanak magukra a szív- és érrendszeri, keringési, rosszindulatú daganatos, krónikus légúti megbetegedésben, valamilyen anyagcsere-betegségben (például diabéteszben), vagy máj- és vesebetegségben szenvedők. Müller Cecília, országos tisztifőorvos korábban jelezte: az asztma és az allergia is olyan idült megbetegedés, amely többletkockázatot rejt magában.”

A 15-34 éves korosztály közel 1/3-a szenved valamilyen krónikus betegségben. Ez közel 750.000 ember. Az fentebb említett krónikus betegségekben ebből közel 450.000 fő szenved.

A 35-64 éves korcsoportban 2.6 millió olyan ember van, akik különösen érintettek lehetnek a vírus okozta szövődményektől. A korcsoportra jellemző adat, hogy átlagosan egy főnek 2.7 krónikus betegsége van, azaz ez a korosztály halmozottan veszélyeztetett. (A 65 év felettieknek átlagosan 4 krónikus betegsége van.)

Az eddigi adatokból az derül ki, hogy Magyarországon 4 millió olyan ember él legalább, akiknél egy koronavírus fertőzés akár súlyos állapotot is okozhat.

És ez nem az egészségügy hibája. Nem az orvosoké, nem a kormányé, nem a politikusoké, hanem kizárólag azé az emberé, aki elhanyagolta magát, nem tett meg mindent a jó testi és egészségi állapotáért.

Na ezzel senki nem foglalkozik! Mi lenne, ha a tenger sok pénzt, amit most előhúztak a kormányok részben arra is fordítanák, hogy elindítsák az embereket egy helyes életmód felé.

Ha támogatnák a helyes táplálkozást, megtanítanák az embereket, hogy hogyan törődjenek magukkal és mit kell tenniük azért, hogy testük védekezőképessége magas szintű legyen, hogy meg tudják előzni a krónikus betegségeket, hogy a fiatalok, munkavállalók hatékonyak, egészségesek legyenek?

Nem egyszerű folyamat ez persze, de el kell kezdeni valahol. A legegyszerűbb, ha te magad elkezded és nem vársz senkire.

Változtass az életmódodon, változtass az életeden! Ettől jobb befektetés nincs és nem is lesz soha!

És nem majd, hanem akkor, amikor a legnagyobb szükség van rá, azaz MOST!

Jelentkezz egy ingyenes konzultációra és vedd kezedbe a saját sorsodat!

Blog

További bejegyzések
Kék felsőt viselő nő csukott szemmel pihen egy kék függőágyban

Miért fontos, hogy legyen hobbid? A szabadidő hatása a közérzetünkre

Rengetegen élik úgy a napjaikat, hogy a munka és az otthoni teendők teljesen felemésztik az energiájukat. Mire eljön az este, az ember már csak pihenni akar, pedig a testi épségünk mellett a lelkünkkel is foglalkozni kellene. Nem elég jól enni és eleget aludni, szükség van egy olyan elfoglaltságra, ami tényleg boldoggá tesz.

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

Izopropil-alkohol autóápolásban és műhelyben – hogyan használd biztonságosan?

Izopropil-alkohol autóápolásban és műhelyben – hogyan használd biztonságosan?

 

Így kerüld el az iskolakezdési őrületet!

Az iskolakezdés sok családban nem örömteli új kezdet, hanem egy stresszes átállás. Ugyanakkor lehet jól csinálni! Olvass tovább a tippekért!

A kánikula 6 legfőbb veszélye

Amikor a hőmérséklet tartósan 30–35 °C fölé emelkedik, szervezetünk hőszabályozó rendszere komoly terhelés alá kerül.Tünetek, megoldások!

Férfi változókor - a lehetőséget lásd meg benne!

Sokan gondolják, hogy a változókor csak a nőket érinti. Valójában a férfiaknál is jelentkezik a tesztoszteronszint fokozatos csökkenése, amit andropauzának vagy férfiklimaxnak nevezünk. Honnan tudod, hogy elért téged is? Hogyan tudod megállítani? Milyen lehetőségeket rejt? Olvass tovább!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket