Nők férfi szemmel

Testszerviz Kulcs könyveinknek szerzője Szabados Pál 3 leánygyermek édesapja közelből követhette végig a születéstől a családalapításig lányai életét. Saját bőrén tapasztalta meg, hogy milyen változásokon mennek keresztül a lányok, hogyan válnak kislányból fenőtt nővé.

Ez a tapsztalat és a több éves kutatómunka a test működéséről adja azt a különleges nézőpontot a könyvhöz, amit egy férfi tud hozzátenni a nőiség megértéséhez és a női nem iránti rajongáshoz.

Szabados Pál társszerző így vall a könyv születéséről:

A Testszerviz Kulcs könyveinek szerzőjeként örömmel fogadtam el a felkérést, hogy Dr. Suba Rékával, a kiváló erdélyi doktornővel együtt írjam meg ezt az új Testszerviz könyvet, amely egy új ablakot nyit egy olyan világba, amely eddig csak „bizonyos bennfentes körök” számára volt elérhető. Ezekhez a „bizonyos körökhöz” főleg férfiak tartoztak, akik orvosként vagy filozófusként már az ókortól kezdve kutatták a női test és lélek titkait.

Amikor elkezdtem az ehhez a könyvhöz kapcsolódó szakirodalom és más forrásanyag tanulmányozását, férfiként rá kellett döbbennem, hogy milyen keveset tudok a női létről, a nők helyzetéről, és meg kell, hogy mondjam, ez számomra sokszor eléggé sokkoló volt, és e kutatás alatt bizonyos mértékig magam is feminista lettem.

Mint tudjuk, a feminizmus egy olyan eszmerendszer és emberi jogi mozgalom, aminek célja a nemek közötti egyenjogúság társadalmi, gazdasági, kulturális, magánéleti és szexuális téren történő megvalósítása.

A könyvet írva és a kész művet még egyszer elolvasva azt kell mondanom, hogy ez bizonyos értelemben egy feminista könyv is, mégpedig azért, mert a „tudás hatalom”, és az „elhallgatott igazság” elnyomás. A könyvben leírt tudnivalók a reményeim szerint az Olvasóinkat hozzásegíthetik egy szabadabb és tudatosabb élethez, amelyben rátalálhatnak egy boldogabb élet felé vezető útra, és hatékonyabban tudják majd kifejezni saját személyiségüket, beleértve a mindennapok szintjén kifejeződő, és megerősödő nőiségüket.

Ez a könyv igyekszik tudást adni úgy, hogy közben nem akar elhallgatni semmilyen életbevágó információt sem.

Úgy gondolom, hogy az Olvasó, legyen az illető nő vagy férfi – mert remélem sok férfi is a könyv olvasója lesz –, meg fogja érteni, miért lettem feminista a könyv megírása közben.

Hálás vagyok mindenkinek, aki lehetővé tette ennek a könyvnek a megírását és megjelenését. Azoknak is hálás vagyok, akik korábbi munkájukkal feltárták, összegyűjtötték és közreadták könyvekben, különféle írásokban vagy internetes felületeken, képben, hangban az eddig sokak előtt elrejtett tudást, mindazt az információt, amitől ez a mű egy újabb Testszerviz kézikönyvként hozzátehet az egyészséges nőként való létezéshez. Ezeket a különféle tudásforrásokat felsoroltuk a könyv végén az irodalomjegyzékben, és bármelyik forrásunkat szívből ajánljuk további tanulmányozásra.

 

Kulcs a nőiséghez új Testszerviz könyv elővételi akció! 30% kedvezmény!

Előértékesítési időszak 2021. 08. 15 – 09.20.

Szeptember 2. felében jelenik meg a Testszerviz nagysikerű „Kulcs” sorozatának legújabb darabja a

„Kulcs a nőiséghez” címmel.

Ez a könyv a születéstől az időskorig követi végig egy nő életét, testének változásait, lelki fejlődését. A testi, hormonális változásokat lépésről lépésre bemutatva segít abban, hogy mindenki megértse a női test működését, a hormonok működését és az ebből fakadó nem csak testi, hanem lelki változásokat is.

A könyv olvasója nem csak megérti, hogy „Mi a nő?”, hanem képes lesz arra is, hogy a különböző életszakaszokban a szervezetét, testét egyensúlyba hozza, kezelje azokat a jellemző női problémákat, amik megnehezítik az életet.

 

„A pácienseim, ügyfeleim többsége nő. A velük való egészséget fejlesztő és megőrző, valamint gyógyító munka során felismertem, hogy a női létükkel kapcsolatos alapvető biológiai ismeretek sokuknál hiányosak, és ez sokféle bizonytalanságot, sőt félelmet szülhet, nehézséget okozhat lányként, asszonyként vagy akár nagymamaként is.

Biztos vagyok benne, hogy az ebben a könyvben leírt, a női test sajátos működésének a megismerésével jobban megérthető lesz a női lét érzelmi és lelki oldala is, és az itt közreadott tudnivalókat felhasználva nőként mélyebben megismerhetjük önmagunkat, és boldogabb lehet az életünk.”

Dr Suba Réka szerző, Testszerviz szakmai vezető

 

Ez a könyv visszaadja a nők önbizalmát és a nőiségükbe vetett hitüket!

Azok, akik a könyvet a megjelenés előtt megrendelik és kifizetik, 30% kedvezménnyel juthatnak hozzá.

5.775Ft helyett most csak 4.200 Ft-ért.

Az akció kizárólag a meghirdetett időszakra vonatkozik és kizárólag az ebben az időszakban kifizetett könyvekre érvényes.

A megjelenésről tájékoztatjuk a megrendelőket és az általuk választott módon juttatjuk el hozzájuk a könyvet.

Kulcs a nőiséghez könyv előértékesítési kampány augusztus 15. – szeptember 20. között tart.

Az elővásárlás az első 200 könyvre érvényes, azok megvásárlását követően az akciót akkor is lezárjuk, ha az akció időszaka még nem járt le.

 

Tartalomjegyzék – Miről szól a könyv?

  • Egy feminista kiselőadás
  • A főszereplők bemutatása
  • A menstruációs ciklus
  • Fogamzásgátlás
  • A titkos favorit
  • Az anyaság hordozója
  • Hormonális egészség
  • Még egy kis biológia

Nőiség és termékenység

  • A nőiség hormonális háttere – egy életen át
  • Nemi érés
  • Akne
  • Menstruációs ciklus – másképpen
  • Miről mesél a menstruációs ciklus?
  • Dr. Suba Réka – személyes gondlatok a menstruációról
  • PMS
  • Változókor
  • Szépkor – nagymama, dédmama

Nőiség és szexualitás

  • Az első lépések
  • Intimitás és nemi élet
  • Gyakorlati szexualitás
  • Szexuális nevelés

Nőiség és az anyaság

  • Várandósság
  • Dr Suba Réka - személyes gondolatok a várandósságról
  • Szülés
  • Szoptatás
  • Dr. Suba Réka – személyes gondlatok az első szülésemről
  • A kisgyermekes édesanya

Nőiség és az intim testtáj egészsége

  • Tabuk nélkül
  • A hüvely egészsége

Nőiség és egészség

  • Pajzsmirigybajok
  • Csontritkulás

Nőiség és stressz

  • Az alvásunk minősége
  • Mozgásszegény életmód
  • Belső egyensúlyunk megteremtése
  • Alvásminőség-javítás
  • Séta

Nőiség és életmód, új gondolkodásmód

  • Helyes étrend
  • Egy jó napirend és egy segítő társ a jobb életért

Amennyiben egyéb Kulcs könyvünkkel együtt szeretnéd megrendelni,

kérlek írj a testszerviz@testszerviz.hu e-mail címre és segítünk!

 

 

 

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket