Rebarbarás-epres habos pite

TOVÁBB AZ ÖSSZES ÉTEL RECEPTRE!       


 

Torta hozzávalók (23 cm-es tortaformába):

Pitetészta:

Krém:

Töltelék:

Hab:

Elkészítése:

A pitetésztához a puha vajat a cukorral és tojássárgákkal alaposan eldolgozom. Beleszitálom a mandulalisztet és egy gombócot formálok belőle. Mindenképpen a fent említett lisztből fog működni, őrölt mandulából valószínű egy kicsit többet kell bele tenni (nem próbáltam ki).

Ebből a mandulalisztből a zsiradékot kivonták. A kapcsos tortaforma alját kibéleltem sütőpapírral. A sütőt előmelegítettem 160 fokra. A tésztát belesimítottam a formába, úgy hogy szép magas oldala is legyen. Nekem egy kanál volt segítségemre a simításhoz.

Nincs pitesúlyom, hanem alufóliából készítettem egy magas hengert, amit beletettem a sütőformába, ez védte meg a pitém oldalát, hogy sülés közben nehogy összeessen. Nagyjából 20 perc alatt megsütöttem.

Elkészítettem a krémet. A vajat a cukorral habosra kevertem, hozzáadtam a tojásokat és a mandulalisztet. A tortaformába kanalaztam majd visszatettem a sütőbe (ezúttal 180 fokra) és további 20 percet sütöttem.

A töltelékhez a rebarbarát és epret nagyobb darabokra vágtam és a cukorral egy lábosban alaposan összefőztem.

Ha megsült a pite és langyosra hűlt, akkor a gyümölcsöt rákanalaztam. Ha nagyon sok a leve, akkor azt ne tegyük bele, ne áztassa el túlságosan a pitét.

A tojásfehérjéből és cukorból kemény habot vertem, a pitére kanalaztam és szakácsfáklyával megpirítottam. Ennek hiányában jó magas hőfokon 5 perc alatt grillezzük a sütőben.

Aztán máris szeletelhető.

A mandulaliszttől nagyon finom marcipános íze lesz.
Forrás:colorsinthekitchen.com

JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNUNK!

Tetszik ez a desszert? ITT találsz még többet!

Rebarbarás-epres habos pite

Bámulatos receptekre vágysz?

Lapozz bele varázslatos alakformáló szakácskönyvünkbe!

Az Élet írta szakácskönyv


 

Hogyan tudnád TE is a tudatos életmódot könnyedén beilleszteni az életedbe?

Ideális testalkat mellett, koplalás nélkül jókat, és bőségesen enni?

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT 

SEMMI ESÉLYE A FELESLEGES KILÓKNAK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket